Historia Domus

(Ház történet)

 

A röszkei római katolikus templomot 1912-ben kezdték építeni a falu lakosainak adományaiból és a lakosok megfeszített munkájával. A 3 méter mély kőalapra készült építmény külső fala 77 cm-es téglafal, belmagassága 8 m, külső magassága 15 m, tornya pedig 33 m magas. A templomot 1913. május 18-án, Szentháromság Vasárnapján szentelte fel Glattfelder Gyula megyéspüspök, és végezte benne az első bérmálást. A templom stílusát tekintve a román és a szecesszió keveréke.

Az I. Világháború kitörése után a templomot és a falut szerb katonák foglalták el, mely 1921-ig volt szerb tulajdon. Ez idő alatt a templomban csak szerb plébánosok mutathattak be szentmisét. 1921 augusztusában a templom visszakerülhetett a magyar állam tulajdonába, ekkor kapta meg a bejárati főkapu felett látható monarchia címerét. 1922 tavaszán Szeged város a templom mellé önálló plébánia hivatalt szervezett plébánosi és kántori állással. A plébániát 1923-ban alapították, akkor kezdték építeni a plébánia utcai frontját 2 szobával, az udvarra néző szobát, valamint a konyhát.

1923. szeptember 1-jével Glattfelder Gyula megyéspüspök László János plébánost helyezte Röszkére, aki 1924 januárjában költözött be az átadásra kerülő plébániára. Ezután bízták a falu köztemetőjének ügyeit temetőbizottságra, megalakult Pünkösd napján az első képviselőtestület.

1925. április 6-án a templom megkapta a szegedi Dóm helyén lebontott Demeter templom óráját. Még ez év őszén László János áthelyezése miatt a plébánosi helyet Kopasz Antal (1887-1938) foglalta el. Nagy lendülettel látott munkához, felújíttatta a több száz éves barokk oltárt és az új harangok öntésére 425 koronát ajánlott fel. Ő jelölte ki a hősök emlékművének helyét is.

1926. április 18-án szentelték fel a templom előtti kis keresztet, majd július 11-ével az öreg iskola elől a templom tornyába helyezték a kis lélekharangot, mely akkor is megszólalt, ha a pap beteghez indult. 1927-től a nagy távolságok miatt már nem a halottas háztól, hanem a templomtól indult a temetési menet. Az elsietett templomépítés és gyenge alapozás miatt repedések keletkeztek a templom és a sekrestye falán, melyet később a födémbe helyezett három vonóvassal erősítettek meg.

A hívek adakozásaiból öntetett 3 új harang 1929. június 13-án Szent Antal napján került felszentelésre. 1933. november 12-én Szeged város polgármestere a 6000 pengő értékű egykori szegedi Demeter templom orgonáját adományozta a röszkei egyházközségnek. Az orgona felállítására adományokból került sor. A 7 regiszterrel, 138 ón- és fasíppal készült orgona máig működik.

1938. február 12-én Kopasz Antal halála után az új plébános Boris István lett. 1941 áprilisában kezdődtek el a káplánlakás építésének munkálatai, amelybe október 29-én költözhetett be káplán. 1941 nyarán fejeződött be a főoltár felújítása és a templom újrafestése. Ez évben került sor a temető rendbehozatalára, a parcellák szerinti térképek készítésére az utakról és sírhelyekről. 1946. október 13-án szentelték fel a Lourdes-i Kápolnát, amely Barth Ferenc egyházművész tervei alapján készült.

1949 májusában gyulladtak ki először a templomban az elektromos világítótestek, Boris István ezüstmiséjének ünnepén.

1964-ben kapott kivilágított számlapú órát a templom. 1953. szeptember 9-én Gyulay Endre került segédlelkészként Röszkére, aki 1954 augusztusában a plébános távollétében kimeszeltette a templomot.

1970-ben hirdették ki a templomi színes ablakok készítésének tervét.

1971-ben elkezdődött a temető kibővítése, majd 1975-re elkészült a bonckamra is.

1976. március 5-én Boris István meghalt, június 18-ával az új plébános Kartal József lett. Még ez évben elkezdte a templom fűtésének szerelési munkálatait egy Dantherm típusú légmelegítővel, valamint a plébánia épületének átépítését, a templomhoz tartozó vízvezeték elvezetését is. Ekkor változott meg a szószék helye és került felújításra a szentély is. Augusztusban az udvaron lévő hátsó istállóból garázs épült. November 30-án levetette a Szűzanya szobrát a volt szószék fölül és a szentélybe helyezte.

1977 januárjában elkezdődött a templom felújítása - vakolatbontás a szentélyben, valamint a templom falfestése és a villanyszerelés. 1977. április 28-án került végleges helyére a szentély diadalívétől jobbra található Missziós Kereszt. Ekkor kerültek a stációképek a kórus alá, és ekkor kezdődtek a padok megrövidítésének munkálatai is. A templom átalakítása 1977. június 19-re, azaz a búcsú napjára lett kész. Szeptember elején a modern vonalú szentségi trónus is elkészült a szembenéző oltárra. Október 31-én helyezték el az Úti Boldogasszony képét a templomkert egyik erdei fenyőfájának törzsére, amely később a plébánia és templom közti út egyik fájára került.

1978 novemberének végén az új temető 240 m hosszú kerítését állították fel, majd 1979 áprilisára a plébánia előtti vaskerítés is elkészült.

1980-ban kapott az oltár bronzbevonatú fém lábakat. Ez év tavaszán alapozták és falazták az udvari hittantermet, valamint kezdődtek a templom márványoltárának munkálatai is. Szeptemberre lett kész a hittanterem. A következő év nyarán fásszín épült a plébánia udvarának hátsó részén.

1982-ben a Till Aran szobrászművész által tervezett bronz korpuszt szerelték fel a templomi fakeresztre, amelyet Kartal József szülei emlékére készíttetett.

1983-ban a templom külső falának, valamint a toronynak tatarozási és festési munkálatai folytak. Betonjárda készült a templom és a plébánia között. 1984-ben kerültek automatizálásra a harangszerkezetek.

1986. január 9-én szerelték fel a telefont a plébánián, 1986-ban épült a plébániai veranda is. 1987. november 1-én tartották a volt három röszkei plébános jelképes síremlékének felszentelését a temetőben.

1988. április 22-én a templombelső és a szentély újrafestése kezdődött el, ugyanis a többször elromlott Dantherm fűtőberendezésből vastag füstréteg lepte el a falakat. Még ebben a hónapban Domaszéken egy hagymaház vételére került sor, amely később CSÖP Tábor néven a röszkei hittanosok kedvelt táborozási helyévé vált.

1988. október 1-én került felavatásra a templomkertben felállított II. Világháborús Hősi Emlékmű. Az emlékművön található bronzszobrot Tóbiás Klára készítette, melyet csak később - az eredeti nyírfakereszt helyére - 1989. november 18-án helyeztek el. A vezetékes gázt 1990-ben vezették be a plébániára, összekötve az épület felújításával és szigetelésével együtt. 1991-ben folytatódott a gázszerelés a templom épületében is. A plébánia belső újjáalakításának 2. szakasza 2000-ben kezdődött el, ekkor került sor a padló modern burkolatának lerakására, valamint az ajtók, ablakok és falak átfestésére is.

2005- ben Buzás Lajos mester úr, elkészíti az ezüst kaput, vagyis a templom új bejárati ajtaját.

Kartal József nyugdíjazása - 2006 - után Laczkó István lett az új plébános, akit 2007-ben tanulmányainak folytatására Kiss Rigó László megyéspüspök Rómába küldött.

Augusztus 1-től az új plébániai kormányzó Liszkai Tamás lett.

<<< Vissza a főoldalra                                                                                                Vissza a lap tetejére >>>