Vissza a lap tetejére>>>

Keresztállítás Európában

           Az írek, megtérésük után (VI. sz.) kisméretû kõ-, illetve fatemplomokat építettek. Ezek elé kõbõl készült magas kereszteket állítottak, melyek megtérésüket jelezték. Magasságuk az 5-6 m-t is elérte és kettos célt szolgált:
- jelezte a hívõk találkozóhelyét
- jelölte a kolostor területének határát.
          A keresztek mellett imádkoztak és áhítatot tartottak a hívõk. Dombormûvek figyelhetõk meg rajtuk, amelyek eleinte bibliai történeteket ábrázoltak. A X. században azonban már a megfeszített Krisztus látható a középpontban. Írországban egészen a XII. század közepéig állítottak magas kõkereszteket.
          Litvániában csak a XIV. század végén nyílt lehetõség a katolikus egyház folyamatos munkájára. A litvánok hosszú évszázadokon keresztül ragaszkodtak katolikus hitükhöz, és ennek jeleként rendkívül sok keresztet állítottak. Ez a ragaszkodás napjainkban is megfigyelhetõ. Ennek megnyilvánulásai a kommunista diktatúra idején felállított keresztek, amelyekkel tiltakozásukat fejezték ki az egyház elnyomása ellen.
          A XVI. században megjelentek a reformáció gondolatai, melyek magukkal hozták katolikus részrõl az ellenreformációt. Ez utóbbi sikerének jeleként új templomokat építettek. Emellett vidéken megjelentek a reformáció ágazatai által elhódított területek visszahódítására irányuló jelek:
                    - szobrok, keresztutak, keresztek, stb.
          A késõ középkorban és újkorban mély kegyességi érzés hatása érezhetõ, mert imádkozáshoz és áhítathoz a szabad ég alatt állítottak fel kereszteket. Ez a szokás érvényben volt Közép- és Nyugat-Európa minden országában.
          A XVII-XVIII. században egyre több okból állítottak fel kereszteket:
                    - összedõlt templomok, kolostorok emlékére
                    - csaták és más, vallásosan értelmezett események emlékére
                    - vezeklésként az elkövetett bûntettekért
                    - fogadalom teljesítése céljából
                    - emlékeztetõ jelként nevezetes eseményeknél
                    - gonoszûzés céljából
          A XVIII. század végén már nem tekintették a hegyeket a szellemek és démonok lakóhelyének, ezért egyre jobban vonzották a turistákat. Ekkor terjedt el az is, hogy az Alpok és a Német- Középhegység jelentosebb csúcsain gipszkereszteket állítottak fel.

Vissza a lap tetejére>>>

Keresztállítás Magyarországon

          Magyarországon szabadtéri keresztek állításáról a középkor óta beszélhetünk. Ezt támasztják alá a soproni levéltár adatai, mely szerint már a XV. és XVI. században a környékbeli falvakban gyilkosságok színhelyén úgynevezett engesztelõ kereszteket állítottak fel.
          Egyes kutatások szerint az útmenti keresztek a középkori templomok, monostorok keresztjeinek mintájára épültek. A család földjén állították fel és - mint a templomok, monostorok keresztjeit - oltalmazó és felajánló céllal.
          A középkorban leginkább gonoszûzés céljából állítottak fel kereszteket. Valószínû, hogy a reformáció korából ismert képrombolásnak sok ilyen emlék esett áldozatul. Egyes vélemények szerint a ma álló keresztek között már nem találhatunk olyat, amelyet a XVIII. századnál korábban létesítettek. Mások szerint az ország területén még található egy középkori kereszt, Magyarcsanád határában.
          A katolikus megújulás során jezsuita szerzetesek misszionáltak az országban. A tanítás hatásának megõrzéseként országszerte állítottak fel kereszteket. Ezeknél a kereszteknél gyakran tartottak búcsúkat, és naponta jártak ide imádkozni és énekelni.
          Ezeket a kereszteket búcsúval is ellátták, hogy az emberek minél jobban megszeressék.
          A népet ez által is a kereszt tiszteletére nevelték. Ehhez járult még az esti harangszó figyelmeztetõ szava is.
          Gyakran elofordult, hogy a bûnbánati körmenet alkalmával körbevitt kereszteket állították fel a földek végébe, falu szélére, utak mentén, stb. a természeti csapások és károk ellen.
          A XVIII. században megtörtént a jobbágyfelszabadítás. Ezután már a parasztság is rendelkezett anyagiakkal, amelybõl kereszteket tudtak állítani. Így ebben az idõben vált gyakorivá ez a szokás.
          1739-ben, nagy pestisjárvány pusztított, amely akadályozta a missziók megtartását.
          A feljegyzésekbõl azonban megtudjuk, hogy ennek ellenére 23 magas keresztet emeltek. Azokat a kereszteket, amelyeket évtizedek óta elzárva õriztek a templomokban, fáradságot nem kímélve elvitték a jezsuita atyákhoz, akik megáldották. Ezeket - visszatérve - nyilvános helyeken állították fel.
          A XIX. század második felében készültek az úgynevezett palóckeresztek, melyek sok esetben kiemelkedõ népmûvészeti értékûek.
          Az Alföldön a tanyasi iskolák kiépülésével terjedt el leginkább a keresztállítás gyakorlata, míg századunkban a világháború hatására állítottak fel sok feszületet.

Vissza a lap tetejére>>>

A kereszt anyaga

          A keresztek anyaga és formája sok mindentõl függött:
                                        - az azon a területen élõ nép kultúrája, hagyománya
                                        - a környék nyersanyagai és felhasználása lehetõség szerint
          Ezért a keresztek anyaga koronként és területenként változott.
          Fakereszteket elsõsorban falvakban, kõkereszteket pedig városokban állítottak fel. A polgárosodás ütemében azonban egyre elterjedtebb lett a falvakban is a kõkeresztek állítása. Kezdetben kõbõl és fából munkálták meg a kereszteket, késõbb viszont kedveltté vált a mûkõ és az öntöttvas is. A korpusz anyaga is változott: Készítettek fából, bádoglemezbõl, mûkõbõl, öntöttvasból vagy más ritka anyagból.
          A legõsibb kõkeresztek Erdélyben találhatóak, melyek sokban hasonlítanak a középkori kõkeresztekhez. Ezeket egy tömbbõl faragták ki, és rendszerint henger vagy hasáb alakú magas kõoszlop tetejére állították fel.
          Kõkereszteket találhatunk a német ajkú települések határaiban is. Itt is megfigyelhetõ a magas talapzat, amelyre feliratot tettek. Ez a felirat árulkodik az állíttató nevérõl, az állítás idejérõl és néha okáról. Ezeken a területeken 2 darabból faragták ki a kereszteket: egyik darab volt a vízszintes szár a Krisztus alak fejével és 2 kezével, a másik a függõleges szár az alak testével és lábaival.
          A keresztek egy másik típusa Keszthely környékén található. Ezen a területen terjedt el az 1860-as, 1870-es években, hogy házaspárok az utak mentén, vagy házuk elõtt fogadalmi kereszteket állítottak. Ezekre a keresztekre a magas talapzat jellemzõ, mely felfelé lépcsõzetesen keskenyedik. Ezen áll a felirat és Mária, esetleg más védõszent szobor vagy dombormû alakja. A magas talapzathoz viszonyítva a kereszt és a korpusz aránylag kicsi.
          A fakeresztek egyik típusa, a már említett palóckereszt, melyet lapos faragások díszítenek. Az általában növényi díszítések között kehely, úrmutató és egyéb liturgikus tárgyak faragásait találhatjuk meg.
          Szegeden és környékén is gyakran elõfordul a keresztek egyik nagy csoportja: a bádogkorpuszos keresztek. Bádogkorpuszt általában fakereszteken találhatunk, de idõnként elõfordul kõkereszteken is. A keresztszárat rendszerint keményfából készítették. Magasságuk általában 3-4 m volt, de egyes területeken elõfordult az 5 m-en felüli magasság is. A bádogkorpuszt legtöbbször bádogos, néha kovácsmester készítette el. Az alakot maga a mester vagy ügyesebb, rajzolni tudó falubeli, néha hivatásos festõ festette ki.
          Kõkereszteket rendszerint olyan helyeken állítottak, ahol volt a környéken megfelelõ alapanyag. Természetesen akadt más alapanyaggal rendelkezõ területeken is kõkereszt, de ezeket inkább vagyonos családok állították. Fából elvileg bárhol állíthattak keresztet, így ezek helyét nehezebb meghatározni. A fa elkorhadt, és ez által eltûnt a kereszt is. Jobb esetben újat állítottak a helyére, gyakran kõbõl.

Vissza a lap tetejére>>>

A kereszt díszítése

          A keresztszárakat gyakran festették, színezték. Sok esetben már csak a nyersfa színe látható. Ezeknél a kereszteknél nehéz megállapítani, hogy eredetileg is ilyen volt-e, vagy az idõjárás koptatta le a festéket.
          Több célt szolgált a festés:
                    - egyrészt védte a fát az idõjárási viszontagságoktól
                    - másrészt díszítõ szerepet töltött be:
                               tagolta a keresztszárakat, kiemelte a faragott díszítéseket és feliratokat.
          Leggyakrabban a barna és zöld különbözõ árnyalatait alkalmazták. A keresztek festése megfigyelhetõ a kõkereszteknél is.
          Leginkább csak a hangsúlyozott helyeket festették be: a hajat, a szakállat és a töviskoronát barnára, az oldalsebet pirosra.
          Az idõjárás elleni befestés általában nem érte el a célját. A többrétegû festék ugyanis megakadályozta a fa, vagy kõ szellõzését és ez által elõsegítette a pusztulást.
          Faragott díszítéseket leginkább a kereszt függõleges szárán és a keresztet tartó oszlopon találhatunk. Az ilyen kereszteken a XVIII-XIX. sz. mûvészeti stílusainak hatását is érezhetjük.
          Gyakori díszítõelemek a növényi motívumok (pl.: rozmaring ág) illetve a liturgikus tárgyak (pl.: kehely).
          A kereszteket idõnként tetõvel borították. Ma már nem dönthetõ el, hogy a tetõ nélküli keresztek eredetileg is így álltak-e, vagy az évek folyamán tûnt el a "disz". A tetõ lehetett deszka-, zsindely- vagy bádogtetõ. 20-25 cm széles, hossza pedig a kereszt szárainak hosszától függõen 1,5-2 méter. Ismertek a csúcsos, félköríves tetõk és ezek változatai kúp alakú, esetleg félköríves tetõk és ezek változatai.
          A bádogtetõ lehetõséget nyújtott a bádogos mesternek, hogy szakmai ügyességét megmutassa, ezért elég ritka a minden disz nélküli, egyszerû félköríves tetõ. Ezek a díszítések részben ornamentális jellegûek és magához a lemezhez kapcsolódnak, másrészben azonban figurálisak és a kereszt szárain található faragott díszítéseket ismétlik, idõnként bõvitik. Néhol pléhcsengettyûket akasztottak a bádogtetõre, a gonosz elûzése céljából.
          Bádogdíszítéseket találhatunk a kereszt szárain is, elsõsorban Erdély területén. Ezek lehetnek a nap és a hold megformázásai, vagy Krisztus kínzóeszközeinek ábrázolásai. Általában az INRI felirat alapanyaga megegyezik a korpusz anyagával.
          Formája változatos:
                    - egyik részük kibontott, álló vagy fekvõ irattekercsre emlékeztet,
                    - de elõfordulnak különbözõ geometriai formák is.
          A kereszt központi része a korpusz, és az ennek lábánál található ábrázolások.
          Ennek kialakítása volt a legnehezebb, mert összhangban kellett lennie a fej tartásának és arckifejezésének a kéz és a láb tartásával, valamint a test helyzetével.
          A korpusz megjelenése az apró részletek kidolgozásától függõen változatos lehet:
                    - a kar mindig kitárt, de ennek mértéke változó
                    - Az ujjak mereven kinyitva, vagy szorosan ökölbe zárva vannak
                    - a lábak egymáson, vagy egymás mellett helyezkednek el
                    - a fej jobbra, esetleg balra dõl, vagy középen helyezkedik el
                    - az ágyékkötõ megkötése is változatosan jelenik meg:
                    - jobboldali megkötés, baloldali megkötés, esetleg szimmetrikusan, mindkét oldalon meg van kötve
                    - a test ritkán S alakban meghajlik, de leggyakrabban szimmetrikus elrendezésû.
          Ezek alapján két fõ típus különböztethetõ meg:
                    - oldalt hajtott fejjel, lógó vagy enyhén meghajlott testtel a halott Krisztust ábrázolják
                    - szembenézõ arccal, "lebegõ" testtartással az élõ Krisztust ábrázolják
          Elõfordul a mellkas mintázása is: néha csak enyhén bemélyített részek jelzik a bordákat, máskor azonban vízszintes és függõleges barázdákat figyelhetünk meg. Ez utóbbi által elvontabb, drámaiabb lesz a Krisztus alak ábrázolása.
          Magyarországon elterjedt volt a Mária-kultusz. Ennek köszönhetõek a talapzaton álló Mária-szobrok és néhol a talapzat elejébe mélyített piéta.
          Megfigyelhetõ még a kereszteken szentek ábrázolása, mely esetleg az adott hely védõszentjének "tiszteleg".
          A mesterek ezeknek a szobroknak a kidolgozásakor tesznek tanúságot ügyességükrõl. Ábrázolásuk változó. Leggyakrabban megfigyelhetõk:
                    - lehajtott vagy felfelé tekintõ fej
                    - összekulcsolt kéz
                    - zártság
                    - aprólékos kidolgozás
          Igényes megformálásukkal és stílusukkal szerves tartozékai az útmenti kereszteknek.

Vissza a lap tetejére>>>

Szokás- és hagyományvilág

A keresztek többsége útkeresztezodés mellett vagy egy birtok végében áll. Elõfordulnak azonban máshol is. Ily módon megkülönböztethetünk olyan kereszteket, amelyek:
                    - templom vagy temetõ területén állnak
                    - utak mellett vagy útkeresztezõdésben állnak. Némelyik ma már magányos, elhanyagolt, de valaha sokat használt út haladt mellette.
                    - egy család birtokán álltak, esetleg még ma is a birtok területén állnak. Ez a szokás e században terjedt el.
                    - régi tanyasi iskolák mellett álltak Ha a kereszt útban volt, vagy új keresztet kellett állítani a régi tönkrement kereszt helyére, gyakran elõfordult, hogy eredeti helyérõl eltávolították, az építményt.
          A keresztek nagy részét fogadalomból vagy hálából emelték, esetleg régi szerencsétlenségek emlékeként. A keresztek egy részét magánszemély vagy család állíttatta, más esetekben azonban több személy vagy család, esetleg egy egész faluközösség fogott össze.
          A keresztek elnevezése is többféle lehet. Kaphatták nevüket:
                                                                                          - az állíttató/k/ról
                                                                                          - a területrõl, ahol állnak
                                                                                          - az útról, amely mellett állnak
                                                                                          - az iskoláról, amely elõtt állnak
                                                                                          - valamelyik megjelenési sajátosságukról
          Ha a keresztet nem védett területre, vagyis nem templom és temetõ területére állították, akkor gyakran kerítéssel vették körül, amely egyrészt védte a keresztet a legelészõ állatoktól, másrészt figyelmeztette az arra járókat a hely szent voltára. Ez a kerítés általában 80-120 cm magas volt és 2x2 méteres területet fogott közre. Rendszerint dísznövényeket ültettek erre a területre, és idõnként a kerítésen kívülre is, vagy magas fákkal vették körbe a területet.
          Népi szokásjog szerint a kereszt és a körülötte lévõ kis kert az egyház tulajdona volt, bár telekkönyvileg vagy más írásbeli megegyezésben nem írták át.
          A kereszt körüli területet az állíttató család vagy közösség, fõleg az eladó lányok gondozták.
          Õk vitték a virágokat és az õ feladatuk volt, hogy minden nyári szombaton és a jeles ünnepeken virágcsokrot tegyenek a feszület lábához.
          Az alapító család kihalása, esetleg elköltözése után a környéken lakók viselték gondját a keresztnek és környékének.
          A feszület felszentelése nem volt magától értetõdõ. Csak akkor történt meg, ha az állíttató alapítványt tett, amibõl a létesítményt fenn tudták tartani. A felszentelés ünnepélyes keretek között történt: bemutattak a helyszínen egy szentmisét, prédikációval.
          A felszentelés után vendégséget tartottak. Egyes családok a felszentelés évfordulóját is ilyen keretek között ünnepelték meg.
          Az útmenti és temetõi feszületek, a régi falusi nép életében jelentõs szerepet játszottak. Ezt mutatják a hozzájuk fûzõdõ szokások. Az új kereszteknek Szegeden keresztapát és keresztanyát választottak. Az õ feladatuk volt, hogy az állíttatók mellett és azok elköltözése vagy halála után gondozzák a keresztet. Évente több alkalommal is felkeresték.
                                                  - mindenszentekkor egyénileg keresték fel. Ilyenkor virágot és koszorút vittek, este pedig gyertyát gyújtottak a keresztnél. Baranyában 1-2 pénzdarabot is tettek a talapzatra. Ez a halottak napi alamizsnaosztásra vezethetõ vissza. Ekkor volt szokás - szintén Baranyában fogadalomból felöltöztetni a Mária-szobrokat.
                                                  - áldozócsütörtök hetében hétfõn, kedden és szerdán körmenetben mentek a keresztekhez imádkozni. Ilyenkor az emberek, papjuk vezetésével, kereszttel és lobogókkal harangzúgás közben egyik kereszttõl a másikig haladva megkerülték a határt.
          Ennek a 3 napnak a neve is mutatja a népi szokást: keresztjáró napok.
          Az ünnep gyökere a középkorba nyúlik vissza, valószínûleg egy misztériumjáték részének továbbélése - Jézus kivezeti tanítványait az Olajfák hegyére.
                                                  - néhol a búzaszentelés szertartását is keresztek közelében végezték
                                                  - búcsúk alkalmával csoportosan mentek a keresztekhez, ahol énekeltek és imádkoztak
          Néha nem csak mindenszentekkor, hanem minden jeles ünnepen gyújtottak gyertyát a keresztnél.
          Rendszeres ünnep volt a keresztállítás évfordulója. Ilyenkor minden évben felkeresték az egyes családok a keresztet. Egyes kereszteknél misét mondtak minden évben, ugyanazon az ünnepen. Ez az ünnep lehetett az állíttató családfõ nevenapja, vagy a felszentelés évfordulója stb.
          A keresztek helyei fontos pontok voltak a térképeken. Segítették a tanyavilágban és a szántóföldeken a tájékozódást. Gyakran ezekrõl kapták nevüket az egyes tanyadûlõk. A keresztek tisztelete általános volt a magyar nép körében.
          Az arra járó férfiak megemelték kalapjukat, míg a nõk keresztet vetettek. Gyakran imádkoztak elõtte egyénileg, de néha több asszony, esetleg egy egész rózsafüzér-társulat kereste fel a falu keresztjeit. Ilyenkor virágot, koszorút vittek rájuk, és szükség esetén esõért könyörögtek.
          Fontos állomások voltak a búcsújárás útvonalába esett keresztek. Ezeknél a búcsúsok megálltak imádkozni, énekelni.
          A tanyasi emberek ritkán jutottak el a falusi templomig. Ezért számukra jó idõben kereszteknél, rossz idõben tanyasi iskolák épületében tartottak vasárnapi szentmisét, mely után az összegyûltek bált rendeztek. Ezek voltak a misebálak. Egyes helyeken még ma is szokásban van, hogy a tanyasi emberek számára környékbeli kereszteknél mondanak misét vasárnap. (pl.: Röszke, Domaszék)

Vissza a lap tetejére>>>

Keresztekhez fûzõdõ hiedelemvilág

          A nép meghatározott célokkal emeltetett kereszteket.
          A kereszt jele minden féle felhasználásban gonoszûzõ célú. A szántóföldeken, szõlõkben és keresztutakon felállított keresztek a pogány istenszobrok keresztény átalakításai.
          Természeti csapásoktól, férgektõl, madaraktól, tolvajoktól óvja a termést, bajtól a falut és az útonállót, távol tartja a gonoszt, a betegséget, és gyógyít.
          Szegeden naplemente után a siratóasszony keresztet helyezett a halott mellére, míg szintén Szegeden az új házba mindig a keresztet vitték be legelõször.
          Más területeken is megfigyelhetõ a kereszt, gyógyító hatásába vetett hit. Egyes helyeken a gyógyító hatást nem az egész keresztnek tulajdonították, csak egyes részeinek. Ezekbõl a részekbõl aztán az emberek igyekeztek egy parányit megszerezni. Más hiedelmek is voltak, melyek szerint a betegséget át lehetett hárítani a keresztre, és ez által az illetõ meggyógyult.
          A köhögõs beteg a magán viselt kék szalagot az út menti keresztre kötözte, míg a nyavalyatörõs a temetõi keresztre csavarta az inget.
          A néphit szerint az útkeresztezõdéseknél vannak a rosszak és bûbájosok, akik arra várnak, hogy az arra haladókat megronthassák. Ezért nem véletlen, hogy sok keresztet állítottak az utak keresztezõdéséhez.
          A keresztjáró napoknak is megvolt a maga célja. Ezáltal akarták az emberek biztosítani a föld jó termését, és a természeti csapások elhárítását.
          Éppen ezért Szeged környékén csak a 3 napos körmenet után fogták be az állatokat a munkába.

(Forrás: "Útmenti keresztek" Szakdolgozat 1999. Írta: Ábrahám Ildikó)